
A szakpolitikussal együtt a szőlő-borágazat legfontosabb mutatóit tekintették át az eddigi eredmények és az elérendő célok tekintetében.
Jó ütemben jutnak el a gazdákhoz a támogatások, hangzott el a fórumon.A 7 évre rendelkezésre álló 1300 milliárd forintnyi vidékfejlesztési forrás felét odaítélték már a pályázóknak. 16 milliárd forintból zajlik a borászatok korszerűsítése, további 24 milliárdból újul meg a borászok termelési technológiája. A magyar borok minősége így az alapanyagtól a végtermékig egyaránt megemelkedik, és a többi terület gazdálkodóit is segítik az EU-forrásai – összegezte Gráf József agrárminiszter. Dr. Magda Sándor hangsúlyozta: a fórum helyszínén, Nagyrédén ő is segített abban, hogy a csődbe jutott Szőlőskert ne jusson a Vinimax sorsára, ne legyen belőle bebukott cég, amelyben bent maradt a gazdák pénze is. Emlékeztetett arra is, hogy képviselőként a térségbe az elmúlt hét évben csak az agráriumba és vidékfejlesztésre 7 és félmilliárd forintnyi támogatást közvetített. Ez a miniszteri látogatás még nem a tervezett kampány része volt, az időpontot ugyanis még tavaly rögzítették – világította meg Dr. Magda Sándor.
(Gyöngyösi Városi Televízió)