
A továbblépés útja az energiatakarékosság terén, és a megújuló energiák fokozottabb alkalmazásában rejlik
A szocialista frakció szorgalmazza, hogy az érintett hatóságok a hőszivattyús fűtési-hűtési, s egyben használati melegvizet előállító rendszerek számára mihamarabb dolgozzanak ki egy kedvezményes, egész évben hozzáférhető áramtarifát, amelyhez hasonlóval egyes áramszolgáltatók már ma is próbálkoznak - jelentette ki Szanyi Tibor országgyűlési képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt napokban számos sajtóorgánum foglalkozott a távhőárak további alakulásával, többnyire ugyanazon, szakmainak álcázott állásfoglalásnak az alapján, amelyet egy szövetség és egy ügyvédi iroda forgalmazott. Ennek alapján kelt szárnyra az a rémhír, amely szerint 2011-ben akár százalékos távhőár-emelkedés is bekövetkezhet - mondta a képviselő, majd kijelentette: "az MSZP-frakció nevében szeretném leszögezni, hogy a riogatások alaptalanok. Nem tartjuk szerencsésnek, hogy az állam oldalán szereplő szakértők az eddig elfogadott, a távhőárakat szabályozó törvények szellemétől eltérő fejtegetésekbe kezdjenek, de azt sem, hogy bármilyen érdekcsoportok a közvélemény hiszterizálásával szerezzenek erőt a nyomásgyakorlásukhoz".
Kifejtette, hogy a 2005-ben elfogadott távhőtörvény, valamint a 2007-ben életbe lépett konvergencia-program alapvetően átírta az addigi keresztfinanszírozási rendszereket, amelynek eredményeként a távhőárak a valós költségek felé mozdultak el, jelentős áremelkedéseket eredményezve. Hozzátette, hogy a távfűtésnek tetemes haszna van a városi levegőtisztaság szempontjából, aminek haszonélvezői sokkal szélesebb kört ölelnek fel, mint maguk a távfűtést használók.
"Ezért terjesztettük ki az ún. kapcsolt, tehát lakossági hőt és elektromos áramot egyszerre termelőkre a megújuló energiákra támaszkodó villamos áram kedvezményes, azaz magasabb áron történő átvételi rendszerét (KÁT), amelynek 2010-es költségvetési kihatása hozzávetőlegesen 40 milliárd forint. Ez a kedvezmény azoknak a hőtermelőknek jár, akik vállalták, vállalják, hogy az így kapott kedvezményt nem a maguk hasznára, hanem a lakosság felé érvényesítik, egyszerűbb szavakkal, akik a hőt nem adják drágábban, mint a felhasznált földgáz költségei" - elemezte a helyzetet Szanyi.
Elmondta, hogy a Magyar Energia Hivatal árellenőrzési módszertana szerint sok hőtermelő kívül rekedt az említett körön. Tavaly decemberben az országgyűlés ezért módosított egyes idevonatkozó törvényeket, s ezzel stabilizálta a hosszú távú megtérülési mutatók számítási alapját, egyszersmind évekre előre garantálta a távhőárak mérsékelt mivoltát. Ebből következően a szabályozási oldalon jelenleg nincs olyan tényező, amely a távhő tekintetében áremelkedéseket indokolna, tehát a szakmai viták egyik-másik elemének felerősített hangsúlyozása, illetve ezeknek a laikus közvéleményre terítése morálisan teljességgel elfogadhatatlan.
A lényeg, hogy a meghatározó pártok törvénybe foglalt akarata alapján a távhőárak tartósan mérsékeltek lesznek - fogalmazott, hozzátéve, hogy a kordában tartott alapdíjak, a lenyomott hőárak és a csökkentett áfa együttesen azt eredményezték, hogy az idei évben a távhőárak bő egyharmaddal a tavalyiak alatt maradnak. Ez volt a politikai akarat, ezt hozta tető alá a kormány és az országgyűlés, továbbá mi, szocialisták őrködni fogunk azon, hogy ezeket a kereteket senki se feszegesse, s eredményeinket semmi se veszélyeztesse - hangsúlyozta.
Rámutatott, hogy a továbblépés útja az energiatakarékosság terén, és a megújuló energiák fokozottabb alkalmazásában rejlik. A szocialista frakció szorgalmazza, hogy az érintett hatóságok a hőszivattyús fűtési-hűtési, s egyben használati melegvizet előállító rendszerek számára mihamarabb dolgozzanak ki egy kedvezményes, egész évben hozzáférhető áramtarifát, amelyhez hasonlóval egyes áramszolgáltatók már ma is próbálkoznak. Kijelentette, hogy e szándék lényege a legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazása, amelynek eredményeként akár új, megújuló energetikai iparágak születhetnek Magyarországon, megannyi munkahelyet teremtve.
El a kezekkel a távfűtéstől, ám vegyük értő kézbe a megújuló energiák ügyét! - zárta sajtótájékoztatóját a politikus.